Kedvesek❤️❤️❤️!
Kérlek, fogadjátok szeretettel Orsolya megélését a SzomatoDrámáról! Olyan mély, olyan őszinte, hogy nem tudtam megállni, hogy ne osszam meg.
Nagyon régóta éreztem a hívást
Iza (Kóka Izabella) bájosan kedves arca, posztjainak tartalmas és személyes hangvételű mondanivalója mindig invitált, megpendített bennem valamit.
Ahogy hömpölygött életem folyama, vissza-visszatértem gondolatban, s nagy várakozással telve végre elérkezett a megfelelő pillanat, hogy magam is elmerüljek a SzomatoVarázs élményében.
Előtte szándékosan nem mélyedtem el a konkrét módszerben, csak sejtettem valamit arról, hogy a testünk jelzései alapján fogjuk kijátszani, kigyógyítani a bennünk levő traumák egyikét vagy másikát, ami ott és akkor előjön, feljön.
Belülről. A lelkünk legmélyéről. Mindezt a testünk kommunikációja, a szomatodráma segítségével.
Örömteli vágy hajtott mély önismereti utamon,…
ahol most új, számomra ismertlen dimenziók nyílnak majd meg. Tele voltam várakozással, pozitív izgalommal, és a puttonyomban ott volt a huncut játékosság, és a befogadás – kitárulkozás örök kettőse is.
Ahogy azt is tudtam, hiába vagyok mindig nyitott az újra, akárkire nem tudom bízni magam. Ösztönösen éreztem, Izánál jó kezekben leszek.
Ahogy beléptem az ajtón, azonnal az otthonosság, a meghittség, a biztonság és a szeretet légköre ölelt át, és természetesen a csupamosoly-csupaszeretet Iza is, akiből sugárzott a magabiztosság, az empátia és a nyitottság. Szemem rögtön a kör alakú varázsszőnyeget pásztázta, ahol történni fognak a csodapillanatok, a belső „varázslatok”, a mély és gyógyító utazások.
Társaim, akikkel együtt indultunk a kalandos útra, azonnal egy emberként lettek ismeretlen ismerőseim. Arra a napra egy családdá, lélektársakká kovácsolódtunk, amely élmény, mint egy láthatatlan szál, örökre összekötött bennünket.
Iza szelíden, de hihetetlen profizmussal kalauzolt
Finoman vezetett minket befelé, lépésről lépésre haladva, egyre beljebb terelve a fókuszt. Úgy tudatosítottunk, hogy észre sem vettük. Kényszer nélkül engedtük el és ki önmagunk belső gátjait és adtuk át magunkat a gyógyító játékoknak. A kíváncsiság, önátadás, nyitottság, egymásra való értő figyelés és természetesen a belső önmunka, valamint a kreativitás mindannyiónkban ott volt.
Egy tökéletesen megalkotott kompozíció volt ez, könnyedebb, ám elengedhetetlen felvezető játékokkal indítva, ahol tudatosítottuk testünk, szerveink üzenetét, mintegy összhangba kerülve önmagunkkal.
A nap fő eleme, kinek-kinek az egyéni „játéka”, drámája volt, amelyben egyesével váltunk főszereplővé életünk színpadán, azon a bizonyos köralakú varázsszőnyegen, míg a többiek a fő játékos testévé vagy testrészévé, érzésévé váltak, megszemélyesítve az ebből kibontakozó, életünket blokkoló embereket, életeseményeket, félelmeket. Anélkül, hogy bármit is tudtunk volna a másik életéről. Ösztönösen átvettük egymás fájdalmát, s kommunikáltuk ki azt minden módon.
Családállítások és pszichodrámák után a meglepetés sokkszerűen ért
Intenzívebb, mélyebb bármilyen más önismereti vagy öngyógyító módszernél, a katarzis pedig azonnali. Ráadásul verbális és nonverbális eszközöket is bevethettünk, mindezt a tudatalattinkból kijátszva.
Jött bizony minden, aminek jönnie kellett. Együtt sírtunk, nevettünk, dühöngtünk, borzongtunk. A döbbenetes rácsodálkozást kivétel nélkül a megtisztító könnyek követték. Iza láthatatlanul fogta a kezünket, finoman terelt, segített, úgy vezetett végig egyéni drámánk kibontakozásában, hogy teljes biztonsággal adhattuk át magunkat érzéseinknek.
Hallgatott, figyelt, támogatott, biztatott, jelen volt minden egyes másodpercben. A tisztító könnyeinkre papírzsepit, a düh levezetésre párnákat adogatott, hamarabb, semmint észleltük volna szükségét. Tudta minden pillanatban, mire van szükségünk. Minden egyes egyéni játékot csendes öleléssel, megnyugtató biztonsággal zártunk.
Terhek, súlyok dobódtak le, bénító falak omlottak össze.
A szünetekben is felszabadultan nevetgélve csacsogtunk, teáztunk vagy kávéztunk, és tündéri játékmesterünk lelkünket is simogatva buzdított a finom aromaolajok kipróbálására. Tegyünk abból az illatból magunkra, amit éppen magunkénak érzünk. Én a Forgive-et választottam, testem ezt vágyta, drámajátékom után az önmagamnak való megbocsátás volt elengedéseim záloga.
Egyetlen nap volt csupán -eddig-, de olyan élményt adott, amit egyhamar, vagy talán sosem feledünk el. És bár játékostársaimmal nem tudom, találkozom-e még, olyan belső titkokat osztottunk meg egymással, s váltunk egymás életének részeivé, ami a szomatodráma és Iza személye miatt láthatatlan kötelékkel köt össze, életreszólóan. Szívembe zártam mindannyiukat. Együtt utaztunk egymás belső útjain, s ez már kitörölhetetlen.
Van dolgunk még mindannyiónknak,…
…hiszen az egész életünk felismerések és tanulások sorozata, rádöbbenések és elengedések színtere, ám ami még ennél is fontosabb, hogy nagyon nem mindegy, kivel s milyen eszközökkel tesszük ezt. Kit és mit hívunk ehhez segítségül.
Izabella személye, profizmusa, szeretete, és a szomatodráma varázsosan gyógyító csodaaereje számomra nemcsak meggyőző volt, hanem egyszersmind úgy érzem, immár életem részét képezi.
Olyan csoda ez, amit bárki megtapasztalhat, átélhet, ha nyitott az újra, motivált az öngyógyításra, és kilépve a komfortzónából bátran meri feszegetni a határait.
Játszva gyógyulni, átélni a közösség összetartó erejét…
egymás lelkévé és testévé válni a világon az egyik legnagyszerűbb érzés a valós önismereti és öngyógyulási úton.
Egyetlen „negatívuma”, hogy bizony veszélyesen addiktív.. 😊 De azt gondolom, üsse kő, ez az, aminek örömmel adom át magam újra és újra.
Hazafele csak mosolyogtam és mosolyogtam, a lelkem dalolva szárnyalt, testem könnyű volt.
S az összes pillanat, amit átéltem, átéltünk, egy varázsdobozkába került, szívem középpontjába.
Orsolya