Kedvesek!💗💗💗

Tegnap egy tündéri kis hölgy járt nálam egyéni konzultáción. Izgatottan vártam a fiatal lányt, már előre jelzett a testem, hogy nem mindennapi találkozásban lesz részem.

Amíg fogadni tudtam, elmerengtem a saját tizennégyéves kori énemen. Eszembe jutott az a sok magányos óra, mikor úgy éreztem, hogy senki nem ért, sőt, nem is lát engem. A szülők csatározásai és a mindennapi gondok között valahol eltűntem, láthatatlanná váltam. 

A két évvel fiatalabb öcsém mindig elvitte a showt, folyton érte aggódtak, miatta veszekedtek, és mivel én jó kislány voltam, velem nem volt baj, rám nem kellett figyelni.

Emlékszem mennyire szomjaztam, hogy észrevegyenek, hogy milyen nagy szükségem lett volna, hogy bátorítsanak, hogy el tudjak igazodni legalább önmagamon belül. De a tükör, amiben viszont láttam magam homályos volt és torz.

Sem idő, sem energia nem adatott arra, hogy az én kiskamasz lelkemmel foglalkozzanak, így tizennégy évesen teljesen összezavarodva, torz testképpel a világ legrondább lányának éreztem magam. 

A kis kliensemen keresztül egykori önmagamat is gyógyítottam. Bátorítottam őt, elmondtam neki, hogy mennyire nagyszerű lány, hogy minden rendben van vele, hogy amit érez az valós.

Együtt kerestük a megoldást a hogyanokra, kérdéseket válaszoltunk meg, határokat jelöltünk ki, érzéseket, vágyakat, hiányokat azonosítottunk és fejeztünk ki. Ennek a fiatal lánynak, – mint mindannyiunknak- arra van szüksége, hogy legalább egyvalaki legyen a környezetében, aki valóban látja, érzékeli őt, akihez fordulni tud, ha nehézben van, aki meghallgatja és legitimálja az érzéseit. 

Számomra ajándék volt ez a találkozás, mint ahogyan a kapott csodás visszajelzés is. 

Vigyázzunk és figyeljünk egymásra.   

Szeretettel 

Iza